Ezeregyéjszakák

Az arab világ történelmi fordulóponthoz érkezett: saját rendszerváltását éli át. Ez a rendszer a hatalmi visszaélés, a rendőri túlkapások, a nép igényeinek figyelmen kívül hagyása, és a felülről kényszerített politikai éretlenség rendszere volt. Ben Ali és Mubarak már történelem, sorsuk intő példa az arab térség összes államfője, így királyai előtt is. hirdetés « Előző 1 2 Következő » Kattintson és nézegessen képeket Egyiptomról! Az arab világ egyik modernkori csodája, ami pénteken a piramisok országában történt. Tizennyolc nappal a tömegtüntetések kezdete után végül letaszították Mubarak elnököt a „trónról.” A felhőtlen eufóriát a serénykedés váltja fel. A pánarab műholdas csatornák felvételei szerint a Tahrir tér is fokozatosan visszatér a forradalom előtti mindennapokhoz, a tüntetők hozzáláttak a tér rendbetételéhez, és már a közlekedés is megindult a forradalom emblematikus helyszínének számító téren. Ezeket a felvételeket alighanem az arab világ vezetői is érdeklődéssel szemlélik. Bár Ben Ali és Mubarak köztársasági elnökök voltak, a változások habubja (sivatagi homokvihar) a papírforma szerint eléri a Marokkói Királyságot, és az Öböl-menti monarchiákat is. "A szóban forgó történelmi példa a harmadik „igaz úton vezérelt” kalifával, Oszmán ibn al-Affánnal történt 656-ban, az „első nagy viszály” idején, amikor a kalifa a lemondását követelő egyiptomi, kúfai, és baszrai lázadókhoz beszélt a medinai nagymecsetben Ő nem tett eleget a követeléseknek, és később meggyilkolták. (W. Madelung: The Succession to Muhammad: A Study of the Early Caliphate, 1997.)" Ami Mubarakkal történt, példátlan nemcsak a jelenkor, de majdnem az egész arab történelemben is. Több mint ezerháromszáz éve nem fordult elő az arab világban, hogy a nép lemondásra szólítva fel vezetőjét, „arcába olvasta” hibáit, aki végül nem engedett a követeléseknek (Oszmán kalifa). Ahogy az egyiptomi forradalom során kezdetben Mubarak sem. Ám a néhai vadászpilóta végül katapultált az elnöki székből. Mubarak lemondásának emléke friss, az arab uralkodók, biztos emlékeznek rá, és arra is, hogy a korábban mellőzött, nem figyelembe vett tömegek pillanatok alatt a politika aktív szereplőjévé, mondhatni, irányítójává válhatnak. Ami Egyiptomban történt, hangos ébresztő volt több arab ország, így egyes arab monarchiák számára is. Ezért borítékolhatóan lesznek, ha forradalmak nem is feltétlenül, de változások mindenképp ezekben az államokban is. Marokkó, a király holdudvara és holdingja Egy ország általános összképének megítéléséhez hiteles támpont lehet az ENSZ Fejlesztési Program. Honlapja elárulja, hogy az ún. „emberi fejlettségi mutatószám” (vagy HDI, amely a világ országainak összehasonlítását teszi lehetővé a születéstől várható átlagos élettartam, az írástudás, az oktatás és az életszínvonal alapján) besorolása értelmében a Marokkói királyság csak a száztizennegyedik az országok rangsorában, míg a nemrég forrongó Tunézia a nyolcvanegyedik volt! (Csak összehasonlításképp: hazánk jelenleg a harminchatodik.). Egyes adatok szerint a fiatalok munkanélkülisége a városokban is magasabb, mint Tunéziában. A The Daily Star február 3-i számában Aboubakr Jamal rámutat, hogy a marokkói társadalmi problémák még mélyebbek, mint például a keleti szomszédban, Tunéziában. Az elmúlt tíz év gazdasági növekedésének viszonylag magas szintje, és nagyobb infrastrukturális befektetései ellenére a társadalmi egyenlőtlenség és a szegénység foka még mindig „egészségtelenül magas” az országban. Köztudott, hogy Tunéziában nem voltak elégségesen független politikai pártok, szakszervezetek, média, vagy nem kormányzati szervezetek, egyszóval olyan csatornák, amelyek elvezethették volna a tunéziai nép haragját. Jamal szerint ugyan Marokkóban ilyen „biztonsági szelepek” egyelőre még vannak, és az ország „szabadabbnak” számít más arab országoknál, ám a királyság azon politikai és társadalmi erői, amelyek lehetővé teszik a politikai és egyéni szabadságjogok érvényesülését, egyre inkább az uralkodó monarchia támadásainak vannak kitéve. Minthogy, az ország „élhetetlenségéhez” társul még egy mozzanat, amelyet a Wikileaks tárt a nagyvilág elé. A Guardian brit lap által tavaly december 6-án nyilvánosságra hozott, kiszivárgott Wikileaks dokumentumok tanúsága szerint ugyanis az uralkodó VI. Mohamed, és a királyi család, valamint a hozzájuk erősen kötődő, 2008-ban létrehozott Autenticitás és Modernitás Pártja (PAM) egyeduralmuk tudatában, gátlástalanul, ragadozó üzleti technikákkal teszi rá kezét az ország gazdasági tartalékaira. Az uralkodócsalád üzleti telhetetlensége, (amely hasonlatos Ben Aliéhoz és holdudvaráéhoz) kezd aggasztó méreteket ölteni. A király féktelenségét szemlélteti, hogy holdingtársasága, az ONA irányítja az ország legnagyobb bankját, legnagyobb biztosító társaságát és a három telekommunikációs szolgáltató egyikét is. Kattintson és nézegessen képeket Rijádról! A „kábelek” szerint a korrupció már II. Hasszán király udvarát is jellemezte, ám különösen intézményesült VI. Mohamed király alatt, sőt „a marokkói társadalom minden szintjére kiterjed.” Az amerikai diplomaták beszélgetéseiből az is kiderül, hogy a királyi család az állami intézményrendszert felhasználva, érintett az ország jól jövedelmező ingatlan szektorában történő pénzügyi visszaélésekben és megvesztegetésekben is: „a valóság, amelyről a marokkóiak csak suttogni mernek, az, hogy a király és tanácsadói befolyásuk és kereskedelmi érdekeltségeik révén minden fő ingatlan-beruházásban benne vannak.” Az sem használ a király hírnevének, hogy, miközben alkotmányban rögzített titulusa – a régi kalifákhoz, így Oszmánhoz is, hasonlóan - amír almu'minín, „a hívők (muszlimok) parancsnoka”, a király kaszinókba fektetett be Makaóban és Marokkóban is, sőt, egy sörfőző vállalatban (!) is részesedést vállalt, vélhetően nem nyerve el a konzervatív muszlimok tetszését. Talán mindent elárul az a tény, hogy az amerikai diplomaták jóval a tunéziai illetve egyiptomi események előtt már úgy vélték, hogy „a helyzet robbanékony”, a lap szerint pedig a titkokra egy olyan időszakban derült fény, amikor a marokkóiak a király cégei által előállított és forgalmazott cikket áremelkedése elé néznek. Tehát még egyszer: az írás december elején jelent meg… A lobbanáspont közeledését jelzi, hogy az Al Arabiya pánarab televízió internetes kiadása február 12-én, szombaton beszámolt arról, hogy életét vesztette az első marokkói, aki a rendszer elleni tiltakozásul felgyújtotta magát. Eddig öten tiltakoztak hasonlóan, eleven fáklyaként a királyságban. Jamal megjegyzi, hogy a forradalom megakadályozása a marokkói elit létfontosságú érdeke, különösen a Tunéziában (és azóta Egyiptomban) történtek fényében. Utal rá, hogyha felkelnek az emberek, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek mélységét tekintve annak nagy az esélye, hogy a királyság egy, az eddigiektől véresebb és kiterjedtebb, hosszabbra nyúló forradalmi időszak elé néz. Vagyis, a tunéziai és egyiptomi események óta nagyobb az ösztönzés, hogy újrainduljon egy növekvő, ám hiteles demokratizálódási folyamat, ami valódi, demokratikus alkotmányos monarchia megvalósulásához vezet. Közben pedig, már megjelent az írás a „falon”: az Al Jazeera világhálós kiadása február 4-én beszámolt róla, hogy marokkói fiatalok a Facebook közösségi portálon szerveznek békés demonstrációt február 20-ára „az emberi méltóság és az átfogó politikai reformok” mellett, amelyhez jelen írásig több ezren csatlakoztak.