Ezeregyéjszakák

Anglia uralkodói Angolszász és dán királyok a 7. századtól 1066-ig (a legjelentősebbek) I. (Nagy) Alfréd 871-899 Edward 899-924 Nagy Kanut 1016-1035 (Hitvalló) Edward 1042-1066 Normann királyok I. (Hódító) Vilmos 1066-1087 II. Vilmos 1087-1100 I. Henrik 1100-1135 (Blois) István 1135-1154 Anjou-Plantagenet-ház II. Henrik 1154-1189 I. (Oroszlánszívű) Richárd 1189-1199 (Földnélküli) János 1199-1216 III. Henrik 1216-1272 I. Edward 1272-1307 II. Edward 1307-1327 III. Edward 1327-1377 II. Richárd 1377-1399 Lancaster- és York-ház IV. Henrik 1399-1413 V. Henrik 1413-1422 VI. Henrik 1422-1461 IV. Edward 1461-1470 VI. Henrik másodszor 1470-1471 IV. Edward másodszor 1471-1483 V. Edward 1483 III. Richárd 1483-1485 Tudor-ház VII. Henrik 1485-1509 VIII. Henrik 1509-1547 VI. Edward 1547-1553 (Katolikus vagy Véres) Mária 1553-1558 I. Erzsébet 1558-1603 Stuart-ház I. Jakab 1603-1625 I. Károly 1625-1649 köztársaság 1649-1660 II. Károly 1660-1685 II. Jakab 1685-1688 II. Mária 1689-1694 és (Orániai) II. Vilmos 1689-1702 Anna 1702-1714 Hannover-ház I. György 1714-1727 II. György 1727-1760 III. György 1760-1820 IV. György 1820-1830 IV. Vilmos 1830-1837 Viktória 1837-1901 VII. Edward 1901-1910 V. György 1910-1936 VIII. Edward 1936 VI. György 1936-1952 II. Erzsébet 1952- VIII. Henrik hat felesége (az évszámok a házasság idejét jelölik) Aragóniai Katalin (1509-1533, elvált; lánya I. Mária) Boleyn Anna (1533-1536, kivégezték összeesküvés vádjával; lánya I. Erzsébet) Jane Seymour (1536-1537, belehalt VI. Edward születésébe) Anna of Cleves (1540, elvált Anna bájnélkülisége és hiányos műveltsége miatt) Catherine Howard (1540-1542, kivégezték házasságtörésért) Catherine Parr (1543-1547, meghalt 1548-ban)

Híres görögök az i. e. 5-4. századból Aiszkilosz Athén költő, drámaíró Anaxagorasz Klazomenai filozófus, tudós Arisztofanész Athén költő, drámaíró Arisztotelész Sztageira filozófus, tudós Démoszthenész Athén szónok Epikurosz Athén filozófus, tudós Euripidész Athén költő, drámaíró Feidiász Athén szobrász, festő, építész Gorgiasz Leontini szónok Hégemón Thaszosz költő, drámaíró Hérodotosz Halikarnasszosz történetíró Hippiász Elisz filozófus, tudós Hippodámosz Milétosz szobrász, festő, építész Hippokratész Kósz orvos Iktinosz Athén szobrász, festő, építész Iszokratész Athén szónok Jón Khiosz költő, drámaíró Lisziasz Szirakuszai szónok Periklész Athén szónok Platón Athén filozófus, tudós Polignótosz Thaszosz szobrász, festő, építész Praxitelész Athén szobrász, festő, építész Prodikosz Keosz filozófus, tudós Protagorasz Abdéra filozófus, tudós Szaffó Leszbosz költőnő Szofoklész Athén költő, drámaíró Szókratész Athén filozófus, tudós Theofrasztosz Leszbosz filozófus, tudós Thraszimakhosz Khalkedón filozófus, tudós Thukididész Athén történetíró Xenofón Athén történetíró Zénón Ciprus filozófus, tudós Az említett városok mai helye Abdéra Thrákia Elisz Nyugat-Peloponnészosz Halikarnasszosz Törökország Kósszal szemközti partja Khalkedón Isztambul ázsiai része Klazomenai Törökország Khiosszal szemközti partja Leontini Olaszország déli partja Milétosz Halikarnasszosztól északra Szirakuszai Olaszország déli partja Sztageira Thesszaloníki A hét görög bölcs Thalész (Milétosz) Biasz (Priéné) Szolón (Athén) Pittakosz (Mütiléné) Kleobulosz (Lindosz) Khilón (Lakedaimón) Periandrosz (Korinthosz) vagy Müszón (Khénai)

Az iszlám (arabul الإسلام‎ al-islām, al-iszlám kiejtése✩) arab, zsidó és keresztény hittel közös tőről fakadó monoteista vallás, amelyben Mohamed prófétáé a vallási és politikai vezetőszerep. Hívői, a muszlimok azonban az iszlámot az első, az egyetlen igaz, a világ keletkezése óta létező vallásnak tekintik. A föld nagy világvallásainak egyike. Alapjául azon, Isten (arab eredetű, más muszlim országokban is használt nevén Alláh, vagyis Allah) szavának tekintett kinyilatkoztatások szolgálnak, amelyeket Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib, közismert nevén Mohamed próféta adott át a 7. század első harmadának végén Hidzsázban követőinek, és amelyeket halála után két évtizeddel a Koránban[J 1] gyűjtöttek össze követői, a muszlimok, magyarosan muzulmánok. A kereszténység után, 1 milliárd 570 millió követőjével (ez a a Föld népességének 23%-a) a világ második legnagyobb vallása.[1] Fő elterjedési területei Észak-Afrika, a Közel-Kelet, Közép-Ázsia, valamint Malajzia, illetve a legnépesebb muszlim ország, Indonézia.[1] Az iszlám emellett nem egyszerűen vallásnak, azaz dogmák és vallásgyakorlatok összességének, hanem valóságos civilizációnak[2][3] is tekinthető: híveit Mauritániától Indonéziáig közös kultúra, közös hagyományok és az egyazon, vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó jogrendnek (saría) való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv általános használata társult. Az arab nyelvben az iszlám szó az SZ–L–M szógyök IV. igetörzsbeli maszdarja. A szó alapvető jelentése: „Isten akaratának való alávetés” vagy „Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás”. Az iszlám szó a muszlim világ nyelveiben csakis főnévi jelentéssel rendelkezik, de a magyar nyelvben terjedőben van melléknévi értelmű használata is (például iszlám világ). A muszlim szó szintén az SZ–L–M szógyök IV. igetörzsbeli alakjai közé tartozik. [J 2] Aktív particípium, jelentése: „önmagát Isten akaratának alávető”, „Isten akaratában megbékélő”. Ennek perzsa és török közvetítéssel magyar nyelvbe eljutott változata, az egyébként eredetileg többesszámú alak, a muzulmán. A média hatására a legfeljebb arab nyelvjárási vagy nem arab közegben használt moszlem, moszlim, sőt, a teljesen helytelen mozlem alak is terjedőben van. A nyugati kultúrkörben régóta jelen lévő mohamedán megjelölést a muszlimok általában elutasítják, mivel azt sugallja, hogy a vallás központi szereplője a próféta lenne, nem pedig maga Isten. Az iszlám kezdettől fogva úgy tekint önmagára, mint a judaizmus és a kereszténység közvetlen és utolsó utódjára, azaz a három vallás által imádott egyazon Isten legújabb és egyben legutolsó, hamisítatlan kinyilatkoztatásainak birtokosára. Ennek megfelelően a Korán Ábrahámot (Ibráhím), Mózest (Múszá) és Jézust (Íszá) egyaránt prófétának ismeri el, és Mohamedet tekinti a „próféták pecsétjének”, azaz az utolsó, kinyilatkoztatásban részesülő prófétának. A zsidókat, a keresztényeket – és sajátos módon a zoroasztriánusokat [J 3] – ennek megfelelően „könyv népének” tartják, ezért a hódítások kora óta a muszlim közösség (umma) védelmét (dzimma) élvezik Korán: A Korán az iszlám elsődleges és legfontosabb forrása. A muszlimok szerint Isten által kinyilatkoztatott mű, és Isten szavait tartalmazza. Bár az iszlám az Isten által leküldött többi könyvet is elismeri (Tóra, Biblia), egyedül a Koránt tartja romlatlan, változatlan formában megmaradtnak. A Korán kizárólag a Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szövegeket tartalmazza, más prófétákra és kinyilatkoztatásokra csak ezen keresztül utal. A Korán szövegét tekintve az iszlám különböző irányzatai között nincs különbség, valamennyi irányzat ugyanazt a 7. század közepén Mohamed kortársai által a próféta szavaiból összeállított szöveget fogadja el Koránként. Szunna: A szunna az iszlám szunnita ágában Mohamed próféta és társai cselekedeteinek, tanításainak összességét jelenti. A síita irányzatban a szunna kibővül az imámok tanításaival és cselekedeteivel is. A szunnát az iszlám legtöbb irányzata mint isteni útmutatást kezeli, és az iszlám vallásjog, vallásgyakorlat és teológia autentikus forrásának tekinti. (Az ún. koranita irányzat elutasítja a szunnát és kizárólag a Koránt tekinti a vallás forrásának.) Mivel a Korán legfeljebb utalásszerűen tesz említést Mohamed életére, a szunna a Korán utalásain kívül elsősorban a Mohamed életére vonatkozó hagyományokra, az ún. hadíszokra épül. A hadíszok Mohamed és bizalmas körének mondásai, szólásai és tettei, amelyek útmutatóul szolgálnak azokra a jogi esetekre, amelyek a Koránban nincsenek szabályozva. Az egyes irányzatok között, sőt esetenként az irányzatokon belül is, a különböző hadíszok hitelességének kérdésében komoly különbségek vannak. A síita és szunnita irányzat kölcsönösen elutasítja a másik irányzat által hitelesnek tartott hadíszok többségét, ennek ellenére számtalan olyan hadísz létezik, amely a síitáknál és a szunnitáknál is megegyezik, csupán az azt hitelesítő tekintélyek különböznek. Az iszlám kialakulása az Arab-félszigeten ment végbe a 7. század elején, pogány, de ugyanakkor keresztény, zsidó és zoroasztriánus hatásoknak egyaránt kitett közegben. Akkoriban, már mintegy fél évszázada Mekka városa ellenőrizte a Tömjénúton folyó, hatalmas hasznot hajtó karavánkereskedelmet, ami a hagyományos arab eszményektől való eltávolodást és szociális elégedetlenséget szült. Ennek élére a várost vezető Kurajs-törzs egy szegényebb ága, a Hásim-klán egyik tagja, az aszketikus hajlamú Muhammad ibn Abdalláh állt, aki a hagyomány szerint 610 körül kapta az első isteni kinyilatkoztatást Gábriel arkangyaltól (arabul Dzsibríl vagy Dzsibráíl). A befolyásos mekkai körök rossz szemmel nézték Mohamed tevékenységét, aki az egyistenhitet terjesztette az akkori többistenhittel szemben, ám bojkottjuk ellenére politikailag befolyásos nagybátyja, Abu Tálib kiállt mellette és védelmezte egészen 619-ben bekövetkezett haláláig. Ekkortól kezdve azonban Mohamed mind nagyobb fenyegetésnek, támadásoknak volt kitéve, ezért külső pártfogókat keresett, míg végül Jaszrib (a későbbi Medina) egymással sok véres harcot vívó törzsei fel nem kérték döntőbírájuknak. Mohamed – akit az iszlámban elsősorban inkább Isten küldöttjének (raszúl Alláh) neveznek, mint prófétának[J 4] (nabi) – így 622-ben titokban áttelepült a városba (ez az ún. hidzsra, melynek időpontját később az iszlám időszámítás kezdőpontjává tették).[6] Mohamed és hívei, már csak megélhetési okokból is, kénytelenek voltak a mekkaiak karavánjait fosztogatni,[7] amiből valóságos háború alakult ki. Az összecsapások során a buzgón vallásos muszlimok győzelmeket arattak, kisebb vereségeik pedig nem törték meg őket. Ennek köszönhetően számos medinai és beduin is csatlakozott Mohamedhez, amivel az iszlám (jórészt formális) felvétele is együtt járt. Ellenfelük növekvő erejét látva a mekkaiak végül beleegyeztek, hogy Mohamed és hívei elzarándokolhassanak a városban levő, pogányok által is használt, kocka alakú szentélyhez (al-Kaaba, azaz a Kába), amelyet Mohamed szerint maga Ábrahám emelt azon a helyen, ahol Isten próbára tette őt azzal, hogy megkérte: áldozza fel neki fiát, Iszmáílt.[J 5] A zarándoklattal egyidejűleg a muszlimok jóformán vértelenül vették be Mekkát 629-ben, az Arab-félsziget legerősebb hatalmi központját. Az eset a nomád törzsek tömegeinek és a jemeni perzsa tartománynak Mohamedhez való csatlakozását eredményezte. A félsziget így a Próféta kezébe került, aki Medinában rendezte be fővárosát A hagyomány szerint már Mohamed felszólította a kortárs uralkodókat az iszlámhoz való csatlakozásra, bár erről egy korabeli, nem muszlim forrás sem szól. Mindenesetre az bizonyosnak tűnik, hogy 630-ban az északi Tabúk felé indult muszlim portya. Mohamed halálakor a közösség kettős kihívás elé került: a próféta nem rendelkezett életműve folytatásáról,[J 6] a beduinok zöme pedig felbontottnak tekintette a korábban kötött, adókkal és egyéb kellemetlen kötöttségekkel járó, a háborúk végeztével hasznot nem hajtó szövetséget, és fellázadtak (ez az ún. ridda). A Próféta társai (szahába) a közösség elerodálódását megakadályozandó gyorsan megválasztották „Isten küldöttjének helyettesét” (halífat raszúl Alláh, azaz kalifa) Abu Bakr személyében, és az „Isten kardjának” nevezett Hálid ibn al-Valíd leverte a lázadó törzseket. A közösség összetartásának azonban az volt az igazi eszköze, hogy a nem éppen vallásos híveket is érdekeltté tették az iszlámhoz való csatlakozásban. Ez vezetett a nagy hódításokhoz.[8] A korábban példátlan módon egyesült arab seregek lerohanták és legyőzték a kor leghatalmasabb államait, az egymás elleni háborúskodásban kimerült Bizáncot és Perzsiát – ez utóbbi össze is omlott az invázió súlya alatt. A hódítás lendülete – a belháborúk idején megakadásokkal – a 8. századig tartott, amikorra muszlim (de mind kevésbé csupán arab) kézbe került egész Észak-Afrika, az Ibériai-félsziget nagy része, Szíria, Délkelet-Anatólia, illetve Irán vidéke és Transzoxánia. Az Ibériai-félszigetet 711-ben foglalták el az arabok, legyőzve a nyugati gótokat. Előrenyomulásukat Európában csak Martell Károly frank majordomus tudta megállítani a poitiers-i csatában, 732-ben, gátat szabva ezzel az iszlám terjeszkedésének is egy időre. A további terjeszkedés lassabb folyamat volt: Anatólia zömét a szeldzsuk törökök hajtották uralmuk alá a 11. század végén, a Balkánra pedig az Oszmán Birodalommal érkezett a 14. századtól kezdve. A kelet-európai pusztán a 13. században létrejött Arany Horda és a 18. század végéig fennmaradó utódállamai alkottak muszlim államiságot, de vallásuknak nem sok nyoma maradt a térségben. India felé a 10. század végén az afganisztáni Gaznavidák, majd a Gúridák kezdték elterjeszteni az iszlámot birodalomépítésükkel párhuzamosan, ez utóbbiaktól szakadt el Észak-Indiában a Delhi Szultanátus a 13. század legelején. Az indiai muszlim uralom a 16. században a félsziget nagyját ellenőrző Mogul Birodalomban teljesedett ki. A maláj és indonéz térségbe – hasonlóan Fekete-Afrikához – kereskedők vitték az iszlámot, és csak a 16. század végére vált a térség domináns vallásává Az iszlám teológiája mítoszokban és mesékben gyökerezik, istene az egész világ felett álló korlátlan úr, akit angyalok sokasága támogat világkormányzó munkájában, aki tetszése szerint szabja meg az emberek sorsát. Haláluk után mennyország vagy pokol vár reájuk. Erősen hangsúlyozza az eleve elrendelés tanát, és az ebből eredő fatalisztikus hit az iszlám egyik jellegzetessége. Minden muszlim, irányzattól függetlenül, hisz az alábbi hat alaptételben: Egyistenhit (tauhíd) Az iszlám központi gondolata Isten egysége és egyedülvalósága. Teológiai rendszerében szigorú monoteizmust valósít meg. A „társítást” (sirk), azaz Isten mellé társat – más istenséget, avagy embert állítani – a legkomolyabb bűnnek tartja. Hit és iszlám egyet jelentenek. Az iszlám előírásai szerint minden hittételben kivétel nélkül hinni kell, az azonban nem okvetlen szükséges, hogy az ember mindegyiket egyenként is ismerje. Ha valaki főbenjáró bűnt követett is el, azért muszlim marad, amíg bűnét megengedettnek nem tekintik. Isten minden bűnt megbocsát, csak a hitetlenséget nem. A legzsarnokabb uralkodó ellen sem szabad kardot rántani. A halottak lelkeinek hasznára válik, ha Koránt olvastatnak értük.[10] Az istennek való feltétlen alávetettségből következik, hogy csak Istent szabad imádni, aki egyedülvaló, és társai nincsenek. Nincs (meghatározható) lakhelye, láthatatlan és öröktől fogva létezik, se alakja, se színe, se részei nincsenek. Élet és tudás teljének a birtokában van, mindenható és mindent látó. Semmi sem történik az akarata nélkül, és hogy a bűn és a rosszaság mégis hogyan lehetséges, azt az ember fel sem foghatja. Isten mindenható, mindenhatósága létével egy. Isten hét tulajdonsága (élet, tudás, hallás, látás, akarat, mindenhatóság és beszéd) öröktől léteznek és Isten lényegéhez tartoznak. Isten teremtett és teremt minden cselekedetet, tudást és minden érzést. „Nem az evés csillapítja az éhséget, hanem Isten”.[10] Az iszlám istenképét legtömörebben a Korán 112. verse (szúra) fogalmazza meg: „ Mondd: „Ő Allah, az egyedüli, Allah, a Kitartó! Nem nemzett és nem nemzetett, És nem fogható hozzá senki sem.” ” – Korán 112. szúra, 1,2,3,4[11] Az Allah szó etimológiailag az arab iláh (istenség, isten) szóból származik. Az iláh kifejezéshez határozott névelő csatlakozik. Így az Allah szó konkrét jelentése „az Isten”. A szó távolabbról a sémi lh – Istent, istenséget jelölő szógyökből ered. (ld. még a héber Eloah, az arámi Elah vagy a szír Alaha szavak) Gábriel arkangyal lediktálja a Koránt Mohamednek. 14. századi Perzsa miniatúra Próféták és szentek (nabi, tbsz. anbija) Az iszlám rendszerében Isten kinyilatkoztatásait próféták vagy küldöttek közvetítették az emberek felé. Az iszlám tanítása szerint Allah elküldte a prófétáit az emberek közé, hogy „intők legyenek a Végső Naptól”. Az ortodox szunnita felfogás szerint a prófétákon kívül nincsenek szent emberek, kivéve a mahdit,[J 7] az első négy kalifa, Abu Bakr, Omár, Oszmán és Ali tulajdonképpen csak helyesen vezetettek (ők ugyanis a Próféta közvetlen társai voltak, és a szunna az ő hagyományaikat is tartalmazza a próféta hagyománya mellett). A síiták álláspontja ezzel szemben az, hogy szentek az imámok (Ali, Haszan, Huszajn és a leszármazottaik) is. Szerintük a híres mártírok és hitvallók, csodatévő és jámbor remeték olyan szent személyek, akiknek közbenjárását kérhetik istennél, de imádkozni hozzájuk nem szabad.[12] A szenteknek alacsonyabb rangjuk van mint a prófétáknak. A szunnitáknak nem szent hely a helyesen vezetett kalifák sírja sem, azonban a Próféta sírját már „szent helynek” tekintik. Gazdag kultusza alakult ki az ereklyetiszteletnek is. A prófétákat az iszlám egyenrangúnak tekinti. A próféták sorában az első Ádám, akit Iblísz (ördög) kivételével az angyalok imádtak.[J 8] Mohamed a legutolsó próféta, a próféták „pecsétje”. Bár az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétát (egy hadísz szerint számuk 124 000), a Korán összesen csak huszonöt prófétát említ név szerint: Ádam (Ádám), Idrísz (Enoch), Núh (Noé), Húd (Heber?), Szálih (Salih), Ibráhím (Ábrahám), Ajjúb (Jób), Lút (Lót), Iszmáíl (Izmael), Iszhák (Izsák), Jaakúb (Jákob), Júszuf (József), Suajb (Jethro?), Múszá (Mózes), Hárún (Áron), Dávúd (Dávid), Szulajmán (Salamon), Iljász (Éliás), Dzú l-Kifl (Ezékiel?), al-Jasza (Illés), Júnusz (Jónás), Zakarijja (Zakariás), Jahjá (Keresztelő János), Íszá (Jézus), Mohamed. A muszlimok hite szerint Mohamed a legjobb ember, népe a legjobb nép. Az előtte való próféták mind csak egy néphez küldettek. Mohamed küldetése az egész világnak, úgy az embereknek, mint a démonoknak szól. Mohamed sok csodát tett: megrepesztette a Holdat, vizet fakasztott; állatok, fák és kövek üdvözölték prófétaként. Az az utazása, amelyet egy éjszaka tett Jeruzsálembe és a mennyországba (mirádzs) nem mese, hanem tény. A Próféta legnagyobb csodája a Korán.[10] A hitnek ez a tétele tehát csak a prófétákban és szentekben való hit megvallására szorítkozik, nem tesz kitételt arra, hogy ezeket imádni, vagy tisztelni kell. A különböző irányzatok, sőt irányzatokon belül is a vallásjogi iskolák eltérő gyakorlattal és toleranciával viseltetnek ebben a kérdésben. Az iszlám – eretnekség közötti határvonalat kétségkívűl súrolja, ha nevezetes személyeket imádnak hívők, vagy felekezetek, de amíg Mohamed után nem állítanak új prófétát, vagy személyeket nem ruháznak fel isteni attribútumokkal, addig az iszlám közösség tagjai maradnak. „A vallás hitvallás és cselekvés; gyarapodhat és fogyatkozhat.”[13] Egy lap a Koránból. 38. szúra, 87–88. verse (ája), „Intés ez csupán a teremtményeknek. És bizony, egy idő után megtudjátok, hogy miről is szól!” és a 39 szúra 1. verse „Az írást Allah, a Büszke és a Bölcs küldte le”. 8–9. század, Közel-Kelet vagy Észak-Afrika. Kinyilatkoztatott könyvek Az iszlám szerint Isten beszél. Egyes prófétákon keresztül szent könyveket nyilatkoztatott ki. A Koránban név szerint szerepel a Taura (Tóra), a Zabúr (Zsoltárok) és az Indzsíl (Evangélium) mint Allah által leküldött könyvek. Mindazonáltal az iszlám teológia szerint ezek a könyvek időközben eltorzultak, egyes részeik elvesztek, illetve más részeket toldottak hozzájuk. Ilyen módon egyedül a Korán tekinthető hiteles, eredeti formában rendelkezésre álló kinyilatkoztatásnak. A Koránt Mohamednek adta Isten, részenként, 23 éven át. A törvényt Mózesnek, az evangéliumot Jézusnak, a zsoltárokat Dávidnak, más könyveket más prófétáknak nyilatkoztatott ki. Számuk 104. A legnagyobb köztük a Korán, mely a többit érvénytelenné tette, a Korán azonban soha érvényét el nem veszti. A Korán Isten igéje, mint ilyen nem teremtetett, hanem öröktől fogva van.[4] Angyalok és dzsinnek Az iszlám tanítása szerint el kell ismerni, hogy Istennek angyalok állnak rendelkezésére, akik végrehajtják akaratát és mindenben engedelmeskednek neki. Az angyaloknak különböző osztályaik vannak, Gábriel külön erőkkel van felruházva. Az iszlám rendszerében az angyalok szabad akarattal nem rendelkező, kizárólag Istent szolgáló lények. Az iszlám teológia fontos szereplője Dzsibríl (Gábriel), akin keresztül Isten közölte a prófétákkal a kinyilatkoztatást. Következően a szabad akarat hiányából, az iszlám nem ismeri a „bukott angyal” fogalmát. A Koránban az Ádámot megkísértő gonosz Iblísz nem angyal, hanem dzsinn. A dzsinnek az iszlám rendszerében tűzből teremtett lények, de ellentétben az angyalokkal, rendelkeznek szabad akarattal, így van közöttük jó és rossz is. Tevékenységükkel segíthetik az embereket jó avagy rossz útra lépni. Az iszlámban szerepel a sajtán (sátán) – kísértő kifejezés is, ami elsősorban Iblíszt és leszármazottait jelenti, de emellett jelenthet bármilyen embert vagy dzsinnt, aki „gonosz dolgokat sugalmaz” másoknak. Iblísznek sok utóda van, akik belopóznak az emberbe. Iblísz csak a feltámadásig él.[14] Végső Nap Az iszlámban központi helyet foglal el a Végső Nap, amelyen Isten minden ember felett Ítéletet mond. A halott hitét halála után Munkar és Nakír angyalok megvizsgálják. A döntés értelmében a jók a Kertekbe (Dzsanna), a rosszak pedig a Tűzbe (Nár) jutnak. E fogalmak megfeleltethetők a keresztény és zsidó vallás Paradicsom- és Pokol-fogalmainak.[15] Az ítélet alapja a Korán szerint kizárólag az egyes ember hite és a cselekedetei, illetve Isten könyörületessége, ebből következően az iszlám elutasítja a megváltás fogalmát is. Létezik a túlvilág. Az utolsó ítélet előjele az Antikrisztus (daddzsál) és a mahdi fellépése, valamint Jézus visszatérése. Minden élőlény meghal, a hegyek repülni fognak, mire minden feltámad, hogy elvegye jutalmát a mennyországban vagy büntetését a pokolban. Akinek csak egy parányi hite volt, az nem kárhozik el örökre. Az utolsó ítélet fontos eszközei a mérleg, a híd és a Próféta tava.[16] Elrendelés (kadar) Az iszlám szerint Isten a „megőrzött táblákra” (al-Lauh al-Mahfúz) minden megtörtént, és a jövőben megtörténő dolgot felírt, így az egyes emberek sorsát is. Az iszlám ugyanakkor elfogadja a szabad akarat létét, hiszen Isten minden dolgot a tudásával írt.

Az Arab-félsziget egy nagy kiterjedésű, Délnyugat-Ázsia és Afrika találkozásánál fekvő, zömmel sivatag borította földrajzi terület, a Közel-Kelet része, mely hatalmas kőolaj- és földgázkészleteinek köszönhetően nagy gazdasági és politikai jelentőségre tett szert a 20. században. Kulturális tekintetben elsősorban mint az iszlám szülőföldje ismert. Keleten a Perzsa-öböl, a Hormuzi-szoros és az Ománi-öböl, délkeleten az Arab-tenger és az Indiai-óceán, délen az Ádeni-öböl határolja; nyugaton Afrikától a Báb el-Mandeb és a Vörös-tenger, a Sínai-félszigettől pedig az Akabai-öböl választja el. Az Arab-tábla északi határait az Ázsiával való találkozásánál húzódó hegységek jelzik (Zagrosz, Toros-hegység), azonban a félsziget esetében nem jelölhető ki éles határ: belesimul a Szíriai-sivatagba. A félsziget egész nyugati partvidékén hegyláncok futnak végig (északnyugaton a Hidzsáz, délnyugaton az Aszír-hegység), hasonlóan Jemen déli partvidékéhez és Omán keleti partjaihoz. A hegyek a félsziget nyugati felében egy termékeny völgyekkel szabdalt fennsíkot, a keleti vidékeken viszont sivatagokat (északról délre: a köves Nefúd, Dahná és a homokos Rub al-Háli) fognak közre. A félsziget legmagasabb pontja az Aszír-hegységben, Jemenben levő Nabí Suajb-hegy (3780 méter). Az Arab-félsziget nagy része forró, sivatagi éghajlatú terület. Ennek megfelelően állandó tavai és folyóvizei alig vannak, legtöbb vize időszakos. Ez kihat a mezőgazdaságra is: a növénytermesztéshez intenzív öntözésre van szükség, különben csak a nomád transzhumáló legeltetésre van lehetőség. A víz a rövid csapadékos időszakokban az egyes völgyekben, szurdokokban (arabul vádi) gyűlik össze. Katar fővárosa, Doha a tengerről A déli Jemen kivételnek számít, ugyanis éghajlata trópusi monszun. Ennek köszönhetően rendszeresen bőséges csapadék éri, és – bár különféle öntözéses technikákra, teraszos művelésre szükség van – mezőgazdasági termelésre alkalmas. Ománban szintén évezredes múltja van az öntözéses földművelésnek, itt a csatornákat faladzsnak hívják. Legnagyobb kiterjedésű és népességű országa Szaúd-Arábia, mely hatalmas szénhidrogénkincs és az iszlám két legszentebb városa, Mekka és Medina felett rendelkezik. A Perzsa-öböl államai: Omán, az Egyesült Arab Emírségek, Katar félszigete és a közeli Bahrein szigete, hasonlóan a Dél-Mezopotámiába átnyúló Kuvaithoz elsősorban olaj- és gázkitermelésükből élnek, bár egyes helyeken a turizmus is hatalmas bevételeket hoz (főleg az Emírségekben, például Dubajban és Sardzsában, vagy a Forma-1 versenyeiről ismert Bahreinben). A páratlan gazdagságú országok sorából leginkább a szénhidrogénkészletekkel nem rendelkező Jemen lóg ki. Az Arab-félszigeten arabok élnek, bár az utóbbi évtizedekben számos vendégmunkás érkezett, elsősorban Pakisztán, India, Indonézia és a Fülöp-szigetek felől. Minden itteni állam az iszlámot követi, bár nem ugyanazon ágakat: többségük szunnita, de a Perzsa-öböl partvidékén jelentős tizenkettes síita kisebbség él (Bahreinben ők vannak többségben), Ománban az ibádita háridzsiták vannak többségben, Jemenben pedig az ötös síiták alkotnak jelentős – üldözött, de korábban domináns – kisebbséget. Szaúd-Arábia államvallása a fundamentalista szunnita vahhábita irányzat. A lakosság nagy része – a hagyományos viszonyok között maradt Jement kivéve – ultramodern metropoliszokban él. Jemen, Omán és Szaúd-Arábia területein kis számú beduin csoportokkal is találkozhatunk, melyek egyes vélekedések szerint a hajdani délarabok örökségét hordozzák. A félsziget államainak zöme a szénhidrogénkitermelésből él, melyek hatalmas mennyiségben állnak rendelkezésükre. Feltárásuk az 1930-as években kezdődött meg, addig legfeljebb az egyes fontosabb kikötők forgalma és Perzsa-öböl gyöngyhalászata hozott jelentősebb jövedelmeket. Ez utóbbi ágazat az 1930-as években indult hanyatlásnak, amikor sikerült Japánban kikísérletezni a gyöngykagyló-tenyésztést. A luxusturizmus is komoly bevételt jelent a tengerparti országoknak, elsősorban a nyugat felé nyitott Emírségeknek és Bahreinnek. Jemenben mind a mai napig a mezőgazdaság az uralkodó ágazat, bár Áden korábban rendkívül fontos kikötő volt. Az Arab-félsziget sokáig a civilizáció peremvidékének számított földrajzi viszonyainak köszönhetően. Az áttörés a tengerparti vidékeken, elsősorban az Iránhoz és Mezopotámiához közel eső partoknál kezdődött, melyek az Indiai-óceán kereskedelmét kapcsolták a termékeny félhold gazdasági életébe. Tudósok körében általánosan elfogadott, hogy a már Kr. e. 2. évezredi sumer szövegekben emlegetett, fontos kereskedelmi szerepet betöltő Magan a mai Omán területével azonos. A későbbiekben a Perzsa-öböl partvidéke az itteni nagy birodalmak ellenőrzése alá került. Önálló fejlődés a Kr. e. 1. évezredben Jemen területén indult meg. A terület sémi nyelvű népessége remek kikötőivel bekapcsolódhatott az Indiai-óceán kereskedelmébe, amely így kikerülte az iráni birodalmak vámjait, és a gondosan szervezett, az évezred elején háziasított egypúpú tevékre alapozott karavánkereskedelmé a Vörös-tenger partjával párhuzamosan fekvő útvonalon északra vihette termékeit. A közvetítő kereskedelem önmagában is komoly hasznot hajtott, de emellé társult a helyben termelt tömjén által biztosított gazdagság – ezután az észak-déli útvonalat rendszerint Tömjénútnak nevezik. Az összefoglalóan gyakran szábeusnak vagy délarabnak nevezett civilizáció története nem pontosan rekonstruálható, bár írásukat már sikerült megfejteni. A leletanyag azonban csekély, és mivel a gazdag Jemen elszigetelt volt más művelt népektől, ezeknél sem maradtak fenn használható adatok róla. A görögök és rómaiak alig ismerték, mindössze annyit tudtak róla, hogy Arabia Felix, a „Boldog Arábia” dúsgazdag, és hogy innen érkeznek a fűszerek. Egyetlen alkalommal kísérelték meg elfoglalni a rómaiak, Augustus uralkodása elején, de a sivatagi viszonyok miatt Caius Aelius Gallus hadjárata elakadt a kietlen Arabia Deserta területén, és szégyenszemre vissza kellett vonulnia. Mindenesetre az tudható, hogy legalább négy királyság működött a területen: a hadramauti, máini, a katabáni és legjelentősebb, a szabái (innen a bibliai Sába királynőjének története). Az impozáns építészeti vívmányokat (például a hatalmas maribi gát) maga után hagyó délarabok kora az 1. évezred közepén áldozott le, amikor mindinkább belebonyolódtak a bizánciak, újperzsák és etiópok hatalmi viaskodásba. A 6. században az etióp sereg rövid időre elfoglalta Jement, majd újperzsák vonultak be, és szatrapiává szervezték. Mindeközben Arábia északabbi részén tevepásztor törzsek, nomádok (beduinok, vagy ekkor még rokon értelmű megnevezéssel: arabok) élték primitív, önfenntartásért vívott harcból álló életüket. Csak a Tömjénút mentén és egyes oázisokban alakult ki néhány állandó település (például Mekka, Jaszrib-Medina vagy Táif), melyeket a nomádok rendszerint megtámadtak különféle javakért. Nagy előrelépést jelentett számukra a ló megjelenése, mely komolyabb támadásokat is lehetővé tett. Ez a folyamat a Közel-Kelet egységes ellenőrzésének felbomlásával párhuzamosan ahhoz vezetett, hogy mind több arab jelent meg a szír-mezopotámiai térségben, ahol bekapcsolódtak a nagyhatalmak harcaiba, valamelyest civilizálódva (ld. Gasszánidák és Lahmidák). Ezek a „civilizált” arabok némi hatást gyakoroltak félszigeten maradt rokonaikra, általuk terjedtek el egyes monoteista vallások a félszigeten. Amikor az etiópokkal folytatott küzdelemben Jemen befolyását vesztette a Tömjénútra, a 6. század végén annak ellenőrzését egy nagyobb hidzsázi város, Mekka vette át. A meggazdagodás társadalmi következményeinek nagy szerepe volt Mohamed próféta fellépésében és az iszlám kialakulásában a 7. század első felében. Mohamed hódításaival nagyjából egyesítette a területet, ezt követően az Arab-félsziget vált a kalifátus hódításainak magterületévé, Medina pedig a székvárosává. Mivel azonban a megszerzett tartományok sokkal nagyobb katonai és gazdasági súlyt képviseltek, már negyedik utódja, Ali kalifa áttette székhelyét Irakba, nem egész harminc évvel Mohamed halála után. Medina maradt a félsziget kormányzóságának (emírség) a központja, Mekka pedig főként a zarándoklat miatt őrizte meg jelentőségét, illetve az elkövetkező évszázadokban jelentős vallás- és jogtudományi központtá alakult. Ibn Szaúd, Szaúd-Arábia megalapítója Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök társaságában (1945) A későbbiekben a síiták egy mérsékelt ága, az ötös Jemenben telepedett meg, a háridzsiták ibádita csoportja pedig Ománban alakított imámátust. A 10. század elején Bahrein volt a harcias iszmáilita sía központja. A szent városok ellenőrzését a 13. századtól az egyiptomi Mamlúk Birodalom, majd a 16. századtól az Oszmán Birodalom látta el; ez utóbbi Jemenben is megvetette a lábát. A Perzsa-öböl partvidékén ugyanekkor jelentek meg az európai hatalmak: először Portugália, majd Nagy-Britannia. A 17–18. században a keleti partok többször gazdát cseréltek a portugálok, törökök és perzsák közt, végül a britek szereztek döntő befolyást az akkor zömmel kalózkodásból élő terület felett. A mai államok kialakulására a 20. században került sor: az Oszmán Birodalom felbomlását több arab előkelőség, többek között a Szaúd-dinasztia alapítója és a mekkai nagyserif is saját birodalom kiépítésére akarta felhasználni. Végül Ibn Szaúd elképzelései valósultak meg: Szaúd-Arábia szerezte meg a félsziget nagy részét, a nagyserif utódai pedig Jordániával és Irakkal kellett, hogy beérjék. Kisebb, addig részben független emírségekből szerveződött meg brit protektorátus alatt Kuvait, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek, Omán pedig 1971-ben függetlenedett. Jemen északi része 1918-ban szakadt el a törököktől, míg a déli része brit birtok és védnökségi terület volt. Észak-Jemen 1962-ben lett köztársaság, Dél-Jemen pedig 1967-ben függetlenedett. A két állam hosszas belharcok után 1990-ben egyesült.

Éjszaka Történet címe Befoglalt történet címe Kerettörténet Sahriár király és Sahrazád Sahriár király és fivére története A bika és a szamár esete 1-3. A kereskedő és a dzsinn története Az első sejk története A második sejk története A harmadik sejk története 3-9. A halász és a dzsinn története Junán király vezírének története Szindbád király története Az álnok vezír története Az elvarázsolt királyfi története 9-19. A teherhordó és a három lány története Az első koldusbarát története A második koldusbarát története Az irigy és az irigyelt ember története A harmadik koldusbarát története A legidősebb lány története A második lány története 19-24. A feldarabolt lány története Núr ed-Dín vezír és testvéröccse története 24-34. A szabó, a púpos, a zsidó, az intéző és a keresztény története A keresztény alkusz története Az intéző története A zsidó orvos története A szabó története A borbély története A borbély első bátyjának, a bagdadi szabónak a története A borbély második bátyjának története A borbély harmadik bátyjának története A borbély negyedik bátyjának története A borbély ötödik bátyjának története A borbély hatodik bátyjának története A szabó történetének befejezése 34-38. Núr ed-Dín Alí és Anísz al-Dzsalísz története 38-45. Ghánim ibn Ajjúbnak, a szerelem megszállott rabjának története Az első eunuch, Bukhajt története A második eunuch, Káfur története 45-145. ‘Umar ibn an-Nu’mán király és fiai, Sarkán és Dau al-Makán története Tádzs el-Mulúk és Dunja hercegnő – a szerető és kedvese – története ‘Azíz és ‘Azíza története ‘Umar ibn an-Nu’mán király és fiai történetének befejezése A hasisevő története A beduin története 146-147. Az állatok és az ember története 147-148. A remete és a galambok története 148. A jámbor pásztor története 148. A vízimadár és a teknősbéka története 148-150. A farkas és a róka története 150. Az egér és a menyét története 150. A holló és a macska története 150-152. A róka és a holló története A bolha meg az egér története A kerecsensólyom és a vadmadarak története A veréb és a sas története 152. A sündisznó és a vadgalambok története A kereskedő és a két himpellér története 152. A tolvaj és a majma története A balga takács története 152. A páva és a veréb története 153-169. ‘Alí ibn Bakká és Samsz an-Nahár története 170-249. Qamar az-Zamán története Ni’ma ibn ar-Rabí és rableánya, Nu’m története 249-270. ‘Alá ad-Dín Abú’s-Samát története * 270. ‘Alá ad-Dín és a bűvös lámpa 270. ‘Alí Baba és a negyven rabló * 270-271. Hátim at-Tái története 272. Ma’n ibn Záida története 272-273. Lebta város története 273. Hisám ibn ‘Abd al-Malik és a beduin legény története 273-276. Ibráhím ibn al-Mahdi története 276-279. ‘Abd Allah ibn Abí Qilába története 279-282. Iszháq al-Mauszilí története 282-285. A szemetes és az előkelő dáma története 285-294. Hárún ar-Rasíd kalifa története 294-296. A perzsa Alí története 296-297. Hárún ar-Rasíd, a rablány és Abú Júszuf kádi története 297-299. Khálid ibn ‘Abd allah története 299. A nemes lelkű Dzsa’far Barmakí története a babárussal 299-305. Abú Muhammad, a rest története 305-306. A Barmakida Jahjá ibn Khálid nagylelkűsége Manszúrral szemben 306-307. Jahjá és a levélhamisító története 307-308. Al-Ma’mún kalifa és az idegen tudós története 308-327. Alí Sár és Zummurid története 327-334. Dzsubajr ibn ‘Umajr és Budúr úrnő története 334-338. A jemeni férfi és hat rablánya 338-340. Hárún ar-Rasíd, a rablány és Abú Nuvász 340-341. A férfiú története, aki ellopta az aranytálat, melyből a kutya evett 341-342. Az alexandriai vagány és a rendőrfőnök története 342-344. Al-Malik an-Nászir és a három rendőrfőnök története A kairói rendőrfőnök története A búláqi rendőrfőnök története Az ó-kairói rendőrfőnök története 344-345. A pénzváltó és a rabló története 345-346. Qúsz rendőrfőnökének és az útonállónak története 346-347. Ibráhím ibn al-Mahdí és a kereskedő története 347-348. A nő története, aki alamizsnát adott 348-349. A jámbor izraelita története 349-351. Abú Hasszán az-Zijádi és a khorászáni ember története 351. A szegény ember és a szűkölködő barátja története 351-352. Az elszegényedett férfi története, aki újra meggazdagodott 352-353. Al-Mutavakkil kalifa és Mahbúba, a rablány története 353-355. Wardán, a mészáros története az asszonnyal és a medvével 355-357. A királylány és a majom története 357-371. Az ébenfa paripa története 371-381. Unsz al-Wudzsúd és a vezír lánya, al-Ward Fí’l-Akmám története 381-383. Abú Nuvász története a három fiúval meg a kalifával 383. ‘Abd Allah ibn Ma’mar története a baszrai férfiúval és annak rablányával 383-384. Az ‘Udzra törzs szerelmeseinak története 384. A jemeni vezír és testvéröccse története 384-385. Az iskolás szerelmespár története 385. Al-Mutammalisz és felesége története 385-386. Hárún ar-Rasíd és Zubejda úrnő fürdőbéli története 386. Hárún ar-Rasíd és a három költő története 386-387. Musz’ab ibn az-Zubajrnak és ‘Áisának, Talha lányánal története 387. Abú ‘l-Aszvad és rableánya 387. Hárún ar-Rasíd és a két rablány története 387. Hárún ar-Rasíd és a három rablány története 387-388. A molnár és a felesége története 388. Az ügyefogyott és a vagány története 388-389. A kádi története Hárún ar-Rasíddal és Zubejda úrnővel 389. Al-Hákim kalifa és a kereskedő története 389-390. Kiszrá Anúsirván király és a parasztlány története 390-391. A vízhordó története az aranyműves feleségével 391. Khoszrou, Sírín és a halász története 391-392. A Barmakida Jahjá ibn Khálid története a szegény emberrel 392. Muhammad al-Amín és a rablány története 392-393. Jahjá ibn Khálid fiainak Sza’íd ibn Szálima l-Báhilíval esett története 393-394. Történet a női álnokságról 394. A jámbor izraelita nő és a két gonosz vénség története 394-395. A Barmakida Dzsa’far története az öreg beduinnal 395-397. Omar ibn Khattáb története a beduin legénnyel 397-398. Al-Ma’mún kalifa története a piramisokkal 398-399. A tolvaj és a kereskedő története 399-401. Maszrúr és ibn al-Qáríbí története 401-402. A jámbor herceg története 402-403. Az iskolamester története, aki hallomás útján lett szerelmes 403. Az ostoba tanító története 403-404. Az írástudatlan története, aki felcsapott iskolamesternek 404. A király és az erényes feleség története 404-405. A magribi ’Abd ar-Rahmán története a rokkhmadárral 405-407. ’Adí ibn Zajd és Hind hercegnő története 407. Di’bil al-Khuzá’í története az úhölgyel és Muszlim ibn al-Valíddal 407-411. Iszháq ibn Ibráhím al-Mauszilí és a kereskedő története 411. A három boldogtalan szerelmes története 411. A tajj törzsbeli szerelmesek története 411-412. Az eszeveszett szerelmes története 412-414. A muszlimmá lett prior története 414-418. Abú ’Íszá és Qurrat al-’Ajn szerelmének története 418-419. Al-Amín története nagybátyjával, Ibráhím ibn al-Mahdíval 419. Al-Fath ibn Knáqán és al-Mutavakkil kalifa története 419-423. A nemek vetélkedéséről való története 423-424. Abú Szuvaid és a szép arcú öregasszony története 424. ’Alí ibn Táhir emír és Mu’nisz, a rablány története 424. A két nő és szerelmeseik története 424-434. A kairói ’Alí, a kereskedő története 434-436. A zarándok és az öregasszony története 436-462. Tavaddud, a rablány története 462. A halál angyalának története a büszke királlyal és a jámbor férfiúval 462-463. A halál angyala és a gazdag király 463-464. A halál angyala és Izrael fiainak királya 464. Iszkandar dzú ’l-Qarnain és az elégedett király története 464-465. Anúsirván király igazságosságáról való története 465-466. A zsidó kádi és jámbor hitvese története 466-467. A hajótörött asszony története 467-468. A jámbor szerecsen szolga története 468-470. Az Izrael gyermekei közül való jámbor férfiú története 470-471. Al-Haddzsádzs és a jámbor férfiú története 471-473. A kovács története, aki puszta kézzel nyúlt a tűzbe 473-474. A jámbor izraelita története a felhővel 474-477. A muszlim vitéz és a keresztény nő története 477-478. A keresztény hercegnő és a muszlim története 478-479. A próféta és az égi igazságszolgáltatás története 479. A nílusi hajós és a szent története 479-481. A jámbor izraelita 481-482. Abú l’Haszan ad-Darrádzs és Abú Dzsa’far, a leprás története 482-536. A kígyókirálynő története Bulúqijá kalandjai Dzsánsáh története Bulúqijá kalandjainak befejezése 536-566. Tengerjáró Szindbád utazásai Tengerjáró Szindbád első utazásának története Tengerjáró Szindbád második utazásának története Tengerjáró Szindbád harmadik utazásának története Tengerjáró Szindbád negyedik utazásának története Tengerjáró Szindbád ötödik utazásának története Tengerjáró Szindbád hatodik utazásának története Tengerjáró Szindbád hetedik utazásának története 566-578. A Rézváros története 578-606. Az asszonyok álnoksága és csalafintasága, avagy a király, a fia, a kegyencnő és a hét vezír története A király és vezíre feleségének története A kereskedő és a papagáj története A kallós és a fia története A csaló és az erényes asszony A fösvény és a két kenyérlepény A nő és két szeretője A királyfi és a dzsinn-lány története Az egy csepp méz története Az asszony, aki port szitáltatott a férjével Az elvarázsolt forrás története A vezír fiának és a fürdős feleségének története Történet az asszonyról, aki meg akarta csalni a férjét Az aranymíves és a kasmíri énekesnő története A férfiú története, aki soha többé nem nevetett A királyfi és a kereskedő feleségének története A szolga története, aki úgy tett, mintha értené a madarak nyelvét Az asszony és az öt férfi, aki szemet vetett rá A három kívánság története Az ellopott nyakék története A galambpár története Bahám herceg és ad-Datmá hercegnő története Az öregasszony és a kereskedő fiának története A királyfi és az ’ifrít kedvesének története A szantálfaárus és a szélhámos története A hároméves gyerek és a szoknyapecér története Az ellopott pénzes zacskó története 606-624. Dzsaudar és fivérei története 624-680. ’Adzsíb és Gharíb története 680-681. ’Utba és Rajjá története 681-682. Hind, an-Nu’mán lánya és al-Haddzsádzs története 683-684. Khuzajma ibn Bisr és ’Ikrima al-Fajjád története 684-685. Júnusz írnok és Valíd ibn Szahl története 685-686. Hárún ar-Rasíd és a beduin lány története 686-687. Al-Aszma’í és a három baszrai lány története 687-688. A moszuli Ibráhím és az ördög története 688-691. Az ’udzra törzs szerelmeseinek története 691-693. A beduin és hű felesége története 693-695. A baszrai szerelmesek története 695-696. A moszúli Iszháq és az ördög története 696-697. A medinai szerelmesek története 697-698. Al-Malik an-Nászír és vezíre története 698-708. A ravasz Dalíla mesterkedéseinek története 708-719. A kairói ’Alí Zajbaq története 719-738. Ardasír és Haját an-Nuszúf története 738-756. A tengeri Dzsullanár és fia, Badr Bászim perzsa király története 756-778. Muhammad ibn Szabá’ik király és Haszan, a kereskedő története Szajf al-Mulúk királyfi és Badí’at alDzsamal királykisasszony története 778-831. Haszan, a baszrai aranyműves története 831-845. Khalífa, a bagdadi halász története 845-863. Maszrúr és Zain al-Mavászif története 863-894. Núr ad-Dín és Marjam, az övkészítőnő története 894-896. A felső-egyiptomi férfiú és frank felesége története 896-899. A bagdadi férfiú és rablánya története 899-930. Dzsalí’ád indiai király és fia, Vird Khán története Az egér és a macska története A remete és a vajasköcsög története A halak és a rák története A holló és a kígyó története A vadszamár és a sakál története A zarándok királyfi története A hollók és a sólyom története A kígyóbűvölő története A pók és a szél története A két király története A vak és a béna története Az ostoba halász története A fiú és a rablók története A férfi és a felesége története A kereskedő és a rablók története A sakálok és a farkas története A pásztor és a tolvaj története A fogolykakas és a teknősbékák története 930-940. Abú Qír és Abú Szír története 940-946. A szárazföldi ’Abd Allah és a tengeri ’Abd Allah története 946-952. Hárún ar-Rasíd és Abú ’l-Haszan, az ománi kereskedő története 952-959. Ibráhím és Dzsamíla története 959-963. A khorászáni Abú ’l-Haszan története 963-978. Qamar az-Zamán és az aranymíves feleségének története 978-989. ’Abd Allah ibn Fádil és testvérbátyjai története 989-1001. Ma’rúf, a foltozóvarga és felesége története Kerettörténet Sahriár király és Sahrazád történetének befejezése Sahriár király és öccse, Sáh-Zemán király története A szamár, az ökör és a parasztgazda története A teherhordó és a három leány története Az első koldus története A második koldus története A harmadik koldus története Az első leány története A második leány története A meggyilkolt leány vagy a három alma története Apró történetek és anekdoták A kapzsiság büntetése Harún ar-Rasíd, Dzsafár és Abu Júszuf, a kádi Omar ibn el-Khattáb és a fiatal beduin A csirkefogó és a tökfilkó Egy Hátim et-Tái legenda Harún ar-Rasíd és a perzsa Ali meg a tarisznyája A szabó, a kis púpos, a zsidó orvos meg a keresztény sáfár története A keresztény sáfár meséje A konyhamester története A zsidó orvos története A szabó története: a bagdádi borbély A borbély első bátyjának története A borbély második bátyjának története A borbély harmadik bátyjának története A borbély negyedik bátyjának története A borbély ötödik bátyjának története A borbély hatodik bátyjának története A kis púpos történetének befejezése Ali Baba és a negyven rabló Aladdin és a bűvös lámpa A tengerjáró Szindbád utazásai A tengerjáró Szindbád első meséje, vagyis az első utazás A tengerjáró Szindbád második meséje, vagyis a második utazás A tengerjáró Szindbád harmadik meséje, vagyis a harmadik utazás A tengerjáró Szindbád negyedik meséje, vagyis a negyedik utazás A tengerjáró Szindbád ötödik meséje, vagyis az ötödik utazás A tengerjáró Szindbád hatodik meséje, vagyis a hatodik utazás A tengerjáró Szindbád hetedik meséje, vagyis a hetedik utazás Mese az asszonyok végtelen ravaszságáról és csalfaságáról Mese a királyról és vezírje feleségéről A féltékeny kereskedő és a papagáj A kallós és fia A gazfickó és a tiszta lelkű nő A kereskedő és a két kenyér Egy asszony két szeretője A királyfi és a ghúla A mézcsepp története Aki homokot szitáltatott a férjével A két csodaforrás Aki hamar feltalálta magát Az aranyműves és az énekeslány története Aki soha nem nevetett többé A királyfi és a kalmár felesége Aki értett a madarak nyelvén Az asszony és öt imádója A három kívánság Az eltűnt nyakék A két galamb Behrám herceg és Ed-Datmá hercegnő története Az öregasszony és a kereskedő fia A megmérgezett tej A vak seikh története A hároméves kisfiú Az ötéves kisfiú Abu Kir és Abu Szir Sahriár király és Sehrezád történetének befejezése

1. Hitvallás (saháda) Az iszlám vallásgyakorlatának egyik legfontosabb tétele a hit megvallása. Az iszlám felvételekor az új muszlim elmondja a sahádát (tanúsítás), amely a következőképpen hangzik: „ Ashadu anna lá iláha illá-lláh, va ashadu anna Muhammada raszúlu lláhi. ” Azaz: Tanúsítom, hogy nincs más isten Allahon kívül, és tanúsítom, hogy Mohamed Isten küldötte. Ezt a muszlimok minden ima alatt elmondják. A hit megvallása nem csak ima alatt történik, hanem minden lehetséges alkalommal. A muszlimság letagadása az iszlámban csakis olyan helyzetben megengedett, amikor az ember a hit megvallása miatt komoly veszélybe kerülne. 2. Ima (szalát) Az iszlám vallásgyakorlatának naponta rendszeresen ismétlődő eleme a napi ötszöri kötelező ima. Ellentétben a keresztény terminológiával, az ima az iszlámban kizárólag egyfajta, rituálisan erősen kötött formát jelent. Minden más Istenhez való fordulást fohászként (duá) értelmeznek. Az öt kötelező ima öt különböző napszakban történik: fadzsr (hajnalhasadás), dzuhr (dél), aszr (délután), magrib (napnyugta), isá (este). Mivel az imák időpontja a nap járásához igazodik, évszaktól és földrajzi helyzettől függően változik. Az imát rituális mosakodásnak kell megelőznie. A mosakodás nem szentség, hanem csak szokás és szükség esetén víz helyett homokkal is végezhető. Minden imádság megfelelő számú meghajlásból, leborulásból és Isten segítségül hívásából áll. Ez nem magányos imádság, hanem a gyülekezetben végzendő. Természetesen egyedül is hatásos, de a „a gyülekezetben való imádkozás a magányos imádkozást huszonhét fokkal múlja fölül”.[18] Pénteken a déli imádság két prédikációval ünnepélyesebbé bővül, különben azonban a péntek is csak olyan nap, mint a többi (eredetileg nem munkaszünet). 3. Adakozás (zakát) Az adakozás, a szegények segítése az iszlám felfogásában a vallásgyakorlat része. A zakát fizetése a szegények számára egy évben egyszer, ramadánkor kötelező. Ennek mértéke a rendelkezésre álló, nem a közvetlen létfenntartásra szolgáló vagyon 2,5%-át jelenti (egyes terményekben, állatokban álló vagyonra más mérték vonatkozik). A zakátot a tradicionális muszlim országokban egyfajta adóként szedik, vagy mecseteken keresztül osztják el. A mecsetek esetleges személyzetének fenntartására azonban a zakát nem fordítható. Ilyen módon nem tekinthető egyházi adónak, vagy ahhoz hasonló adónemnek. A zakátban a muszlim közösség szegény, rászoruló tagjai részesülhetnek. A zakát melletti egyéb, nem kötelező, időhöz nem kötött adakozásból (szadaka), a nem muszlimok is részesülhetnek 4. Böjt (szaum) Az iszlámban a böjti hónapban (ramadán), a kötelező böjt hajnalhasadástól (fadzsr) napnyugtáig (magrib) tart. Mivel a napév helyett holdhónapokat használó muszlim naptár rövidebb, mint az általunk használt Gergely-naptár, így az ünnep ahhoz képest folyamatosan vándorol, évről évre más időpontra, általában 11 nappal korábbra esik, mint az előző évben. A böjt időszaka alatt a hívőnek sem ételt, sem italt nem szabad magához vennie, dohányozni sem szabad, a különösen kegyesek még a nyálukat sem nyelik le. Két egymást követő böjti nap között meg kell törni a böjtöt. Bizonyos esetekben (betegség, terhesség, szoptatás, menstruáció) a böjtöt nem kell, sőt nem szabad tartani, azonban ezt egy későbbi időpontban be kell pótolni, ha pedig ez nem lehetséges (például hosszú betegség miatt), akkor legalább egy szegényt etetni kell minden böjti nap helyett. A böjt megtörése (iftar) Ramadánkor általában fontos közösségi esemény. Ilyenkor tartják a muszlimok a szintén nem kötelező, éjszakai un. tarawih imákat is. A Ramadánon kívül nincsen más vallásilag kötelező böjt, de böjtölni a Ramadánon kívül is lehet, sőt ajánlatos. 5. Mekkai zarándoklat (haddzs) Minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében – ha megteheti – elvégezni a zarándoklatot Mekkába, a Szent Mecsethez. A mekkai zarándoklat időponthoz kötött, nem lehet bármikor elvégezni, hanem az iszlám naptár Dzú l-Hiddzsa hónapjának (a muszlim holdnaptár 12. hónapja) 8. és 10. napja között történik.[J 9] A Haddzs idején kívül a Mekkába látogatók – umrát (látogatást) végeznek, amely lényegesen rövidebb és kevesebb rituális mozzanatot tartalmaz, mint a haddzs és többszöri megtétele sem ér fel a nagy zarándoklat áldásaival.

Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov: Seherezádé, zenekari szvit, Op. 35, (1888). Rimszkij-Korszakov 1888-ban ban írta e művét, amelyben egyesül a zeneszerző két jellemzője: a kápráztatóan színes hangszerelés és a Kelet iránti érdeklődés. A zenemű premierje Szentpétervárott volt 1888. október 28-án, a szerző vezényletével. A zenekari szvit részei: A tenger és Szindbád hajója Kalander herceg története Mese a kis hercegről és a kis hercegnőről Bagdadi ünnepség – Zátonyra-futás Maurice Ravel: Seherezádé, dalciklus (1904) Ravel egyik barátja, Tristan Klingsor 1903-ban írta Seherezádé című verseskötetét, amely megihlette a zeneszerzőt, és három költeményt zenésített meg: az „Ázsia”, „A varázsfuvola” és „A közömbös” című verseket. A zenemű Claude Debussy hatását mutatja és Ravel a mesés Kelet iránt táplált vonzalmáról árulkodik. A dalokat 1904 májusában Jeanne Hatto mutatta be Párizsban, a Société Nationale hangversenyén, Alfred Cortot vezényletével. Frederic Norton – Oscar Asche: Chu Chin Chow, musical az ‘Alí Baba és a negyven rabló meséje alapján A zenés komédia bemutatója Londonban, Őfelsége Színházában volt 1916. augusztus 3-án, öt év alatt 2238 előadást ért meg. Ez több mint kétszerese bármelyik előző musical előadásszámának, és olyan rekord, amit majdnem negyven éven keresztül nem sikerült túlszárnyalni. A musicalből 1934-ben filmet készítettek. Robert Wright – George Forrest: Kismet, musical (1953), film (1955, r.: Vincente Minnelli) A szerzők Charles Lederer és Luther Davis könyvéből, Alexander Borogyin zenéjét felhasználva írták ezt a zenés színdarabot, amely 1954-ben mint az év legjobb musicale nyerte el a Tony-díjat. A bemutató a New York-i Ziegfeld Színházban volt 1953. december 3-án, 583 előadást ért meg. Még nagyobb volt a sikere Londonban, ahol a West Enden 648-szor adták elő. A Columbia Masterworks Records az eredeti Broadway-szereposztással készített lemezfelvételt még 1953-ban. Renaissance: Scheherezade & Other Stories (1975), Tales of 1001 Nights (1990) 1975-ben jelent meg az angol, progresszív rockot játszó együttes albuma, amelyet gyakran neveznek a legjobb Renaissance-albumnak. 1990-ben jelentették meg a Tales of 1001 Nights I-II válogatásalbumukat. Janik László – Mátyássy Szabolcs: Szindbád, musical (2006) A kétrészes musicalt 2006. január 14-én mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban, Janik László rendezésében. A történet a tengerjáró Szindbád legendájából és A vihar című Shakespeare dráma alaphelyzetéből lett összegyúrva. A szerelmi szállal is kiegészült fantasztikus kalandok sorát a rockzenekaritól a szimfonikus nagyzenekari hangzásig terjedő dallamvilág kíséri. Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja (1845–1846) A főszereplő Edmond Dantes sorsát mélyen befolyásolta keleti utazása, és egyik álneve a Szinbád, a tengerész volt. Edgar Allan Poe: Seherezádé ezerkettedik éjszakája (The Thousand and Second Tale of Scheherazade) (1845) Az 1845 februájában megjelent szatirikus novellát a kritikusok nem találták jelentősnek, de Poe mindig egyik kedvencének tartotta. Seherezádé az ezerkettedik éjszakán elkezdi mesélni Szindbád történetét, és a mesét teletűzdeli 19. századi találmányok leírásával. A király egyre értetlenebbül hallgatja a történetet, és a turnűrnél elveszíti a türelmét. Megparancsolja, hogy Seherezádét a következő hajnalon végezzék ki, s a nőnek legalább az nyújthat elégedettségre okot, hogy felséges férje soha nem fogja megtudni a történet végét. Nagíb Mahfúz: Ezeregy éjszaka (1981) A Nobel-díjas egyiptomi író, miközben átveszi az Ezeregyéjszaka történeteit, átformálja, és a kortárs politikáról és társadalomról ír. Miközben felhasználja a hagyományos motívumokat, típusokat – uralkodó, alattvaló, a misztikus vezető, a titkos kapcsolat – a meséi nyitva maradnak a különböző értelmezések számára. A történeteknek, a klasszikus mesékhez hasonlóan, erkölcsi mondanivalójuk van. Jan Potocki: Kaland a Sierra Morénában (Rękopis znaleziony w Saragossie) (1805) Jan Potocki leghíresebb regényét, amely felépítését tekintve a Dekameron és az Ezeregyéjszaka rokona, eredetileg franciául írta (Manuscrit Trouvé á Saragosse), lengyel fordítása csak 1847-ben készült el. A hatvanhat nap alatt elmesélt hatvanhat történet témák, stílusok keveréke, tartalmaz rémtörténetet, pikareszk kalandokat és komikus, erotikus meséket, erkölcsi példázatokat. A történetek visszatükrözik Potocki titkos társaságok, a természetfölötti jelenségek és keleti kultúra iránti erős érdeklődését, és részletesen ábrázolják a 18. századi spanyol társadalom felső osztályának szokásait. A regényt Potocki életében soha nem adták ki a teljes hosszúságában. Szentpétervárott 1805-ben kiadtak egy próbakiadást az első tíz nap meséivel, a második verziót 1813-ban Párizsban, valószínűleg az író engedélyével. A harmadik kiadásban 1814-ben egyesült mindkét korábbi változat, de ekkor, nem sokkal halála előtt, Potocki még nem döntött a könyv végső formájáról. A könyv első teljes modern verziója (franciául) 1989-ben jelent meg Franciaországban. Alfred Tennyson: Recollections of the Arabian Nights (1830) William Wordsworth: Prelüd (1805) Jorge Luis Borges gyakran hivatkozik műveiben az Ezeregyéjszakára Heltai Jenő: Az ezerkettedik éjszaka (1939) Heltai verses mesejátékát 1939-ben állították először színpadra. A történet két rabló, a Fekete és Fehér Hasszán, közös feleségük és egy bolhává változtatott herceg körül bonyolódik. Álvaro Cunqueiro (1911-1981): Si o vello Sinbad volvese ás illas… (Azaz: Ha az öreg Szindbád visszatérne a szigetekre…) A galego író regényét, amely 1961-ben jelent meg, nem csak galíciai, hanem spanyol nyelven is megírta (Cuando el viejo Sinbad vuelva a las islas), ez a változat megtalálható az interneten is: http://descargas.cervantesvirtual.com/servlet/SirveObras/12258309819049384098213/019482.pdf?incr=1 Krúdy Gyula: Szindbád ifjúsága és utazásai (1911) Francia kastély (1912) Szindbád: A feltámadás (1915) Szindbád megtérése (1925) Purgatórium (1933) Bill Willingham: 1001 Nights of Snowfall (2006) A 2006 októberében megjelent képregényalbum a Vertigo által kiadott Fables című sorozat előzményeit tartalmazza. A történet szerint miután az Ellenség lerohanta az európai mesék világát, a mesés lények az emberi világban, New Yorkban kerestek menedéket. Hófehérkét, mint nagykövetet az arab mesék világába küldték, hogy figyelmeztesse Sahrijár királyt a készülő támadásra és hogy segítséget kérjen tőle. A király azonban, akárcsak többi feleségét, Hófehérkét is ki akarta végeztetni, ezért a nő hogy időt nyerjen, történeteket kezdett mesélni saját világáról. A képregényalbumban az alaptörténeten kívül tíz hosszabb-rövidebb történet elevenedik meg, melyből fény derül arra, hogy miért romlott meg Hófehérke házassága, és hogy a Nagy Gonosz Farkas miért olyan nagy és gonosz. A 1001 Nights of Snowfall valójában Sahrazád érkezése előtt játszódik, akivel Hófehérke találkozik is a történet végén. A képregényalbum és alkotói 2007-ben öt kategóriában is elnyerték az Eisner-díjat. A fáradt Halál vagy Az éjféli vándor (Der müde Tod, 1921) r.: Fritz Lang Ez az expresszionista vonásokat felmutató alkotás hozta meg Fritz Lang számára a nemzetközi elismerést. A film a Halál és egy fiatal lány párbeszéde, aki meghalt kedvesét szeretné visszakapni, s akiben a Halál leendő legyőzőjét reméli. A film egyik helyszíne a reneszánsz Itália és a régi Kína mellett egy közelebbről meg nem határozott keleti város. A bagdadi tolvaj (The Thief of Bagdad, 1924) r.: Raoul Walsh, fősz.: Douglas Fairbanks Az 1924-ben készült amerikai némafilm a főszereplőn kívül trükkjeivel is meghódította a közönséget (a trükkmesterek Fritz Lang filmjéből is merítettek). Cselekménye röviden: a bagdadi tolvaj hercegnek öltözik, hogy meghódítsa a hercegnőt. Mivel lelepleződik, életét csak egy értékes varázsláda ellopásával mentheti meg. Az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtára kulturális jelentősége miatt a filmet 1996-ban beválasztotta a különösen óvandó filmalkotások közé. A bagdadi tolvaj (The Thief of Bagdad, 1940) r.: Michael Powell, Ludwig Berger, Tim Whelan, fősz.: Sabu, Conrad Veidt Az 1924-ben készült film angol remake-jét Korda Sándor filmvállalata, a London Films készítette. A forgatást Angliában kezdték, de a II. világháború kitörése miatt Kaliforniában fejezték be. Bár az eredeti verzióval mutat hasonlóságot, jelentős különbségek is vannak, a legjelentősebb, hogy a tolvaj és a herceg két külön karakterré vált. A filmtrükkök és a Technicolor alkalmazása lenyűgözték a korabeli közönséget, s a film a legjobb operatőr, a legjobb látványtervezés és a legjobb speciális effektusok kategóriában elnyerte az Oscar-díjat, valamint jelölték a legjobb eredeti filmzene Oscar-díjára is. A zaragozai kézirat (Rękopis znaleziony w Saragossie, 1965) r.: Wojciech Jerzy Has, fősz.: Zbigniew Cybulski. A film Jan Potocki műve nyomán készült. Az Ezeregyéjszaka virágai (Il fiore delle mille e una notte, 1974) r.: Pier Paolo Pasolini, fősz.: Franco Merli, Ines Pellegrini Aladdin (Aladdin, 1992), rajzfilm, r.: Ron Clements, John Musker A rajzfilmet 1992. november 25-én mutatták be, és rövidesen az 1992-es év legsikeresebb filmjévé vált. A siker egyik oka az volt, hogy a dzsinnek az egyik legismertebb színész, Robin Williams kölcsönözte a hangját. A rajzfilm sok elemét felhasználja az 1940-ben készült A bagdadi tolvaj című filmnek. A film zenéjét Alan Menken szerezte, aki ezért a művéért megkapta a legjobb eredeti filmzene Oscar-díját, a dalszövegeket Howard Ashman és Tim Rice írták. A film főcímdala (A Whole New World) Peabo Bryson és Regina Belle előadásában elnyerte a Grammy-díjat és a a legjobb eredeti filmdal kategóriában az Oscar-díjat. Szinbád – A hét tenger legendája (Sinbad: Legend of the Seven Seas, 2003), rajzfilm, r.: Patrick Gilmore, Tim Johnson A rajzfilm karaktereinek olyan világsztárok kölcsönözték hangjukat, mint Brad Pitt, Catherine Zeta-Jones, Michelle Pfeiffer és Joseph Fiennes. A viszonylagos kereskedelmi kudarc után (az USA-ban „csak” 26,5 millió dollár bevételt hozott, világszerte pedig több, mint 70 millió dollárt) a gyártó DreamWorks elhatározta, hogy felhagy a hagyományos rajzfilmek gyártásával, és áttér a számítógépes animációval létrehozott filmek készítésére. Így a Szinbád maradt a gyártásukban készült utolsó hagyományos animációs film. Seherezádé (Sheherazade, 1990) TV-film, r.: Philippe de Broca, fősz.: Catherine Zeta-Jones, Vittorio Gassman, Thierry Lhermitte Az Ezeregy éjszaka meséi (Arabian Nights, 2000), minisorozat, r.: Steve Barron, fősz.: Mili Avital, Dougray Scott A kétrészes minisorozatot 2000. április 30-án és május 1-jén mutatták be az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban. A történet a kerettörténetből és öt meséből áll, így megtartja az Ezeregyéjszaka hagyományos felépítését. Olyan ismert színészek is játszottak a filmben, mint Alan Bates, John Leguizamo (kettős szerepben), Jason Scott Lee és Vanessa Mae. A sorozat Emmy-díjat nyert a kiváló sminkmesteri munkáért. Szindbád (1970), magyar film, r: Huszárik Zoltán, fősz: Latinovits Zoltán Krúdy Gyula Szindbád-novelláit Huszárik Zoltán mint forgatókönyvíró és rendező ültette át a film nyelvére. A mű, amely az ifjúság emlékeitől búcsúzó Szindbád (Latinovits Zoltán) köré csoportosuló epizódszerű eseményekből áll, számos nemzetközi elismerés mellett 1972-ben elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját, a nagydíjat, az operatőri díjat és Dajka Margit Majmunka megformálásáért megkapta a legjobb női alakítás díját. Az ezeregy éjszaka meséi (1974) TV-film, a Körszínház előadásának közvetítése, r.: Kazimir Károly, fősz.: Kozák András, Drahota Andrea Az ezerkettedik éjszaka (1986) tévéjáték Heltai Jenő művéből, r.: Ruszt József