Sokszor hallottam, ó, boldogságos király, hogy régmúlt esztendőkben, messzetűnt időkben élt Kínának valamelyik városában egy elég jómódú szabó, aki nagy barátja volt a vidámságnak és tréfának. El-eljárt a feleségével, hogy lásson és halljon mindent, ami érdekes és mulatságos történik a világban. Egy napon korán elment az asszonyával, és este, hazafelé, találkoztak egy púpos emberrel, aki csupán a puszta látásával még a haragot is meg tudta volna nevettetni, gondot, szomorúságot is el tudott felejtetni. Odamentek, hogy mulassanak rajta, a végén meg is hívták, hogy menjen velük, legyen vendégük estére. A púpos elfogadta a meghívást, elment a szabópárral. A szabó elszaladt hamar a piacra, mert már későre járt, vett sült halat meg kenyeret, citromot, aztán édességeket utolsó fogásnak - majd hazament, a púpos elé tette a halat, és leültek enni. A szabó felesége egy nagy darabot szelt a halból, a púpos szájába tette, aztán befogta kezével a vendége száját, és így szólt: "Alláhra, ezt egyszerre kell lenyelned, egy lélegzetre, annyi időt se adok, hogy megrágd!" A vendég legyűrte a falatot, de egy vastag szálka megakadt a torkán, mert így rendelte a sors, és meghalt. A szabó felkiáltott: "Nincs erő, és nincs hatalom, csak a magasztos és fenséges Alláh kezében! Ó, hogy ennek a nyomorultnak a mi kezünktől kellett meghalnia!" De a felesége ezt mondta: "Minek a sok fölösleges beszéd? Nem hallottad, mit mondott a költő? Mit gyötörjem olyasmivel lelkemet,
Amitől csak bút-keservet szenvedek? Csak nem ülök a láng mellé nagy bután, Mikor tudom, meggyulladhat a ruhám!"* "Hát mit csináljak?" - kérdezte a férje. "Eredj - felelte az asszony -, fogd öledbe a holttestet, takard be selyemkendővel, én majd elöl megyek, lejössz utánam, még most éjjel, és mondd mindenkinek: »Ez a fiam, az meg az anyja, elvisszük az orvoshoz, segítsen rajta.«" Mihelyt a szabó ezeket a szavakat meghallotta, már felkelt, ölébe vette a kis púpost, és elindultak. A felesége meg vele ment és óbégatott: "Jaj, gyermekem, Alláh őrizzen meg! Hol fáj? Hol kaptad ezt a himlőt?" És aki látta őket, mind azt mondta: "Himlős gyereket visznek." Mentek-mentek, kérdezősködtek, hol találnak orvost, és az emberek egy zsidó orvos házához irányították őket. Kopogtattak az orvos kapuján. Egy fekete szolgáló jött le, kinyitotta a kaput, meglátta a férfit egy kisgyermekkel és velük a kisfiú anyját, és megkérdezte tőlük, mit akarnak. "A gyermekünket hoztuk el - szólt a szabó felesége -, hogy az orvos megnézze. Itt van egy negyed dinár, add oda a gazdádnak, és mondd neki, jöjjön le megnézni a beteg kisfiamat." A szolgáló visszament, az asszony pedig belépett a tornácra, és azt mondta a férjének: "Tedd le a púpost, aztán szökjünk!" A szabó odatámasztotta a púpost a falhoz, és gyorsan odábbállt feleségével. Azalatt a szolgáló felkeltette a zsidót, és azt mondta neki: "Odalenn vár rád egy beteg, az anyja meg az apja kísérik.
Adtak egy negyed dinárt, hogy írj fel a gyereküknek valami orvosságot a baja ellen." Mikor a zsidó meglátta a negyed dinárt, nagyon megörült, sietve felkelt, felöltözködött, lement a sötétben, és már az első lépésnél belebotlott a halott púposba: "Jaj, magasságos urunk, ó, Mózes! Jaj, tízparancsolat és Áron és Józsua, Nun fia! Megbotlottam ebben a betegben, leesett a lépcsőn és meghalt! Hogy tüntetek el a házamból egy megölt embert?" Fogta a holttestet, felvitte a tornácról a feleségéhez, és elmondta, mi történt. "Mit állsz itt tétlenül? - szólt az asszony. - Ha itt maradsz vele hajnalig, mind a ketten elvesztünk. Vigyük fel a tetőteraszra, dobjuk le a muszlim szomszédunk házába; ő a szultán konyhájának főfelügyelője, gyakran jönnek át a macskák és egerek a házába, hogy megegyék, amit ott találnak. Ha egy éjszakán keresztül ott fekszik, akkor még a kutyák is átjönnek, és egészen végeznek vele." Így hát a zsidó meg a felesége felnyalábolta a púpost, felvitték a tetőre, óvatosan leeresztették a szomszédos udvarba, a fal mellé állították és hazamentek. Nemsokára ezután hazajött a felügyelő, gyertyát gyújtott, és látta, hogy emberfia áll a sarokban a konyha mellett. "Ez szép dolog! - kiáltott fel. - Alláhra, tehát ember lopkodja az élelmiszert és nem valami állat! Ez viszi el a húst meg a zsírt, amit úgy dugdosok a macskák és kutyák elől!
És ha a városrész minden macskáját és kutyáját megölném, az se érne semmit; ez mászik le a tetőről az élelmiszerért." Fogott egy nagy kalapácsot, rácsapott vele a falnak támaszkodó alakra, azután közelebb ment hozzá, és mellbe vágta, mire a kis púpos elterült a földön. A felügyelő látta, hogy halott; rettentően elszomorodott és felkiáltott: "Nincs másutt erő és nincs hatalom, csak Alláh kezében! - Nagyon megijedt, hogy most baja lesz, és azt sóhajtozta: - Átkozott legyen a zsír meg a hús, meg ez az éjszaka, amelyen ennek az embernek a végzete az én kezem által teljesedett be." Mikor jól megnézte és látta, hogy nyomorék, így szólt: "Nem elég, hogy púpos vagy, még tolvajnak is kell lenned, még húst és zsírt is lopsz? Ó, titkok fátyola, takarj el jótékony lepleddel!" Vállára vette a kis púpost, kivitte a házából - az éjszaka már vége felé járt -, a piacig ment vele, és az egyik utca sarkán, álló helyzetben nekitámasztotta a falnak. Azután otthagyta és elsietett. Nemsokára arra ment egy keresztény ember, a szultán sáfárja; részeg volt, és a fürdőbe készült. A részegség azt súgta neki: "A Megváltó imaórája közeledik." És csak ment tántorogva, amíg odaért a kis púposhoz. Épp mellette állt meg vizelni; odapillantott, meglátta a falnak támaszkodó embert, és azt hitte, hogy tolvaj, talán éppen az, aki az este ellopta a turbánját, mert valóban, a keresztény sáfár fején most új turbán volt. Ökölbe szorította kezét, és rácsapott a púpos nyakára; ez rögtön végigvágódott a földön.
A keresztény a vásártér őrsége után kiáltozott, aztán, részegen, lehajolt a púposhoz, és tovább ütlegelte, fojtogatta. Az őr odasietett, és látta, hogy egy keresztény ember egy muszlimon térdel és veri. Rászólt: "Kelj fel!" Az felkelt, és az őr, mikor odalépett, látta, hogy a púpos nem él. "Mi az? Keresztény ember megölt egy muszlimot?" - szólt, és megfogta a keresztényt, hátrakötötte kezét, és elvezette a váli hivatali szobájába. "Ó, Megváltó, ó, Szűz! - sóhajtott magában a keresztény. - Hogyan ölhettem meg? Hogy halhatott meg ilyen gyorsan egy ökölcsapástól!" Már elszállt a részegsége, és megjött a józan esze. A púpos és a keresztény ember az egész éjszakán át ottmaradtak a váli házában. A váli pedig megparancsolta a hóhérnak, hirdesse ki a bűnösnek vétkét. Aztán megácsoltatta az akasztófát, és a keresztény embert alája állíttatta. Jött a hóhér, nyakába dobta a kötelet, és már készült felakasztani, amikor a konyhafelügyelő meglátta a keresztény embert az akasztófa alatt. Utat tört magának a tömegen keresztül, és odakiáltott a hóhérnak: "Megállj! Én vagyok a gyilkos!" A váli megkérdezte: "Miért ölted meg?" A felügyelő így felelt: "Az éjjel ez a púpos leereszkedett a tetőről, megdézsmálta az éléskamrámat. Amikor éjszaka hazajöttem és megláttam az udvaromban, kalapáccsal agyonütöttem. Felnyaláboltam, kihoztam a vásártérre, odatettem arra meg arra a helyre, azon meg azon az utcasarkon. Nem elég, hogy egy muszlimot megöltem, még egy keresztényt is megöljenek miattam? Engem kell felakasztani, nem mást!" Mikor a váli ezt meghallotta, feloldoztatta a keresztény sáfárt, és azt mondta a hóhérnak: "Ezt az embert akaszd fel, vallomása alapján."
A hóhér levette a kötelet a keresztény nyakáról, a konyhafelügyelőt odavitte az akasztófához, a nyakára tette a kötelet, és nekikészült, hogy felkösse. De egyszerre csak a zsidó orvos tört át a tömegen, és odakiáltott a hóhérnak: "Ne bántsd őt! Én öltem meg a púpost. Elhozták a házamba, hogy meggyógyítsam, én lementem érte, belebotlottam és meghalt. Ne a felügyelőt végezd ki, hanem engem." Most a váli azt parancsolta, hogy végezzék ki a zsidó orvost. A hóhér levette hát a kötelet a konyhafelügyelő nyakáról, és a zsidó orvos nyakába akasztotta. Ekkor meg a szabó tört át a tömegen, és kiáltotta oda a hóhérnak: "Ne bántsd őt, mert én vagyok a gyilkos, és senki más! Tegnap elmentem mulatni, és este hazajövet ezzel a kis púpossal találkoztam, be volt csípve, vígan énekelt, és tamburinján játszott. Megálltam, hogy mulassak rajta, meghívtam a házamba. Egy halat vásároltam, leültünk enni. Feleségem fogott egy darab halat meg egy falat kenyeret, beletömte a púpos ember szájába, a falat félrement, és ő azonnal meghalt. A feleségemmel együtt felnyaláboltuk, és elvittük a zsidó házába: a szolgáló lejött, ajtót nyitott nekünk, mi így szóltunk hozzá: »Mondd meg a gazdádnak, hogy egy ember meg egy asszony van a kapunál, beteget hoztak, nézze meg, és adjon neki orvosságot.« Egy negyed dinárt küldtem vele, ő felment a gazdájához, én ezalatt a kis púpost odatámasztottam a lépcsőhöz, és elmentem a feleségemmel. A zsidó lejött, megbotlott benne, és azt hitte, ő ölte meg." És a zsidóhoz fordulva, így szólt: "Így volt?" - "Igen, így volt" - felelte ez. Ekkor a szabó a válihoz fordult: "Oldoztasd fel a zsidót, és engem akasztass fel." Mikor a váli mindezt hallotta, nagyon elcsodálkozott a kis púpos esetén és felkiáltott "Igazán, ilyen történetet könyvben kellene megörökíteni!" És megparancsolta a hóhérnak, oldozza fel a zsidót, és akassza fel a szabót saját vallomása alapján. A hóhér feloldozta a zsidót, és azt mondta: "Most ezt is elővezetjük, aztán majd visszaküldjük, és a végén nem akasztunk fel senkit?" Ezzel a szabó nyakára tette a kötelet.
Ez történt velük. Ami pedig a kis púpost illeti, mindenki tudta, hogy a szultán udvari bolondja volt, és a szultán nem tudott tőle megválni egy percre sem. Mikor a bolond az előző este leitta magát, eltűnt a palotából, és másnap délig sem jött vissza, a szultán kérdezősködött utána kíséreténél. Azt felelték neki: "Ó, urunk, a váli holtan találta, elvitette és megparancsolta, akasszák fel a gyilkosát. És amikor a gyilkost készültek kivégezni, hirtelen csak megjelent egy másik, utána egy harmadik ember, és mind azt mondta, hogy ő ölte meg a bohócot és nem más, és mindegyik elmondta a válinak, miért ölte meg." A szultán ekkor előhívatta az udvarmestert, és azt mondta neki: "Menj le a válihoz, és vezesd elém a többiekkel együtt." Az udvarmester lement a városba, és látta, hogy a hóhér már éppen ki akarja végezni a szabót; rákiáltott: "Hagyd abba!" - És közölte a válival, hogy a szultán akarja a bírói tisztet ellátni. Visszatért a válival, a szabóval, a zsidóval, a kereszténnyel meg a konyhafelügyelővel a szultánhoz; a kis púpost is magukkal cipelték. A váli a szultán színe előtt megcsókolta a földet, és elmondta a púpos és a négy ember esetét. Amikor a szultán a történetet meghallotta, nagyon elcsodálkozott, és jót nevetett rajta. Meg is parancsolta, hogy aranybetűkkel jegyezzék fel a krónikákba. És a jelenlevőkhöz fordulva kérdezte: "Hallottatok már olyasmit, ami a kis púpos történetéhez fogható?" Ekkor előlépett a keresztény sáfár, és így szólt: "Minden idők királya, ha megengeded, elmesélek valamit, ami velem történt, és még csodálatosabb, különösebb és mulatságosabb, mint a kis púpos története." "Mondd el, mi az" - szólt a szultán. A keresztény sáfár pedig mesélni kezdett.
